Bak csillagkép
Bak csillagkép: fontos, de nehezen azonosítható konstelláció. Időszámításunk kezdete előtt két évezreden át a Bakban volt a téli napforduló pontja: az északi féltekén akkor volt a legrövidebb a nappal és leghosszabb az éjszaka. Ezért is nevezik az ekliptika legdélebbre lévő pontján áthaladó égi deklinációs kört, és a földgömbön a megfelelő szélességi kört – ahol a téli napfordulókor a Nap a zenitben áll – Baktérítőnek (ma 23,5° déli szélességen).
A Bakot a középkori, ill. az újkor kezdetén nyomtatott kalendáriumok kecske-fejű de hal-testű lényként ábrázolják. Neve is Kecskebak-halat jelent. A Bak-hal ábrázolása már Kr. E. 2000 táján felbukkan egy Ur-városbeli pecsételőhenger ábrái között, a Föld, az élet és a mélységbeli vizek istenének, Ea-nak jelképeként.
Elnevezésének eredete homályos, a legtöbb ősi feljegyzésben „Szarvakat viselő”-t jelent. Az egyik magyarázat szerint amikor csillagai az égen ragyogtak, akkor szaporodott el Mezopotámia vizeiben a bak-halnak nevezett, ma már nem azonosítható halfajta. Általánosabb felfogás szerint részben vízi, részben szárazföldi lényt jelképez.
Egyiptomban Khnum-nak, a Nílus –forrás urának tartották, aki agyagból megalkotta az embert.
A görög mondavilág sem egységes a haltestű bak magyarázatával. Az egyik változatban Zeusz a „paraszt-istent” a kecske-szarvakat viselő Pant örökítette meg az égen, aki segítette az olümposziak harcát a szörny, Tüphon ellen. Pan tanácsára a menekülésre kényszeríttet istenek állatok alakjában rejtőztek, ő maga kecskebak képét vette fel. A küzdelem során Pan egy tengeri kagylóból készült kürtöt fújt, amelynek hangja „páni félelmet” keltett, és biztosította az istenek győzelmét.
Indiában Mriga vagy Makara, Az antilop volt a neve, az aztékok Cipatcli-nak, „Agyaras narvál-hal”-nak mondták.
Magyar népi neve nincs, a halvány és mindig a déli látóhatárhoz közeli csillagkép nem keltett feltűnést.
A Bak ősszel látható az esti égen.