Vízöntő csillagkép
Vízöntő csillagkép: az ókori Mezopotámiában halvány, jellegtelen volta ellenére, mint a Nap égi útjának egyik állomását, gondosan számon tartották. Az „Elám Csillagai” elnevezésű kb. Kr. e. 1100-ban (vagy korábban) összeállított táblázatban neve GU.LA, azaz „Egyedüli legnagyobb”. Az akkádoknál Éa, a föld és a földfeletti vizek ura, a sumereknél Enki, a bölcsesség és a mesterségek istene, az „első istennemzedék” legyőzője, a legfőbb istenségek egyike, aki megmentett egy ember az istenek által keltett vízözönből – amely megsemmisítette a romlott, „lármás” emberiséget – azzal hogy egy bárka építésére biztatta.
A csillagkép kitüntetett neve talán onnan származik, hogy a Vízöntő a Kr. e. III. évezred elején – a precesszió következtében – még közel állt a téli napforduló pontjához, vagyis a „feltámadó Nap” egyik állomása volt. Feltehető, hogy neve a megtermékenyítő tavaszi esővel is összefügg.
A görög csillag-mitológiában Deukalión-nak és Pürrhá-nak jelképe, akik a vízözön egyedüli túlélői voltak, amelyet Zeusz az egyre gonoszabbá való emberiség kipusztítására bocsátott a világra. A házaspár ezután újra teremtette az emberiséget, oly módon, hogy isteni parancsra szülőanyjuknak, Gaiá-nak „csontjait”, vagyis a köveket dobálták a hátuk mögé. Az antik és a későbbi ábrázolásokon a Vízöntőt egy férfialakkal, Deukalión-nal és a mellette lévő urnából kifolyó vízzel – a vízözön jelképével ábrázolták.
A római császárkorban elterjedt másik neve – amelyet az iszlám középkor is megőrzött- az „Amphora” (kétfülű bortartó edény), amelyből ömlik a víz.
A kínai égbolt-ismeret három csillagképet említett a Vízöntő helyén.
A magyar népi csillagismeret a Vízöntő környezetén nem alakított ki csillagképet.
A konstelláció két legfényesebb csillaga március végén tűnik fel a hajnali szürkületben, augusztus végén éjfélkor delelnek, és január közepe körül tűnnek el az esti égen.